Meglepő titkok egy modell életéből
A modellvilágról kegyetlenül őszintén író, nevét eddig eltitkoló blogger végre kilépett a nyilvánosság elé, de többé már nem fog modellkedni.
A Jezebel.com-on Modelslips (kb. modell pletykák) címmel futó blog szerzőjének személyazonossága sokáig kérdéses volt – a „Tatiana Anymodel” nevű blogger bejegyzéseiben a modellvilágról árult el meglepő, vicces és másokra nézve néha kellemetlen részleteket. Mivel most úgy döntött, végleg elhagyja a kifutókat és a modellkarriert, Jenna Sauers bevallotta, hogy ő volt a titokzatos Tatiana. Bár blogjában nagyon sokat írt kellemes élményeiről is, Jenna legutolsó bejegyzésében felfedte azokat az okokat, melyek miatt nem folytatja tovább a modellkedést.
Részletek a megdöbbentő vallomásból:
“Fogalmam sincs, hogyan élhettem volna meg a modellkedésből; tavaly 2 hónapig dolgoztam Ausztráliában, ahol az ügynökségi és lakásbérleti díjam levonása után az 5.000 ausztrál dollárra rugó béremből csak 690.90 maradt. Ez még a repülőjegyeimet sem fedezte, nemhogy az ott tartózkodásom alatti étel és metróköltségeimet. Sydneyből novemberben utaztam vissza, de idén áprilisig meg sem kaptam a – tranzakciós díjak miatt 690.90-ről 413.70-re csökkent – fizetésemet. Az ügynökség erre annyit mondott: Legalább dolgoztál!”
“Hozzá kellett szoknom, hogy ott és úgy élek, ahol és ahogy tudok. Mondjuk egy pirinyó Washington Heights-i stúdióban. Milánóban sokáig például egy kicsi, egy ágyas hotelszobában laktam, ahol nem volt más, csak egy rezsó, egy minibár és két másik modell. […] Három éjszakát töltöttem egy modelleknek fenntartott apartmanban Wilshire és La Brea közelében, ahol nem volt áram; a három szobatársammal együtt gyertyafénynél mostuk le a sminkünket.”
“Modellként napi 5-10 különböző helyre kell eljutni, ami csodás hatásfokkal ismerteti meg veled az aktuális várost és működését. […] Párizsban a carte orange (tömegközlekedési bérlet) letaglózóan magas ára miatt mindig gyalog mentem a meghallgatásokra. (Heti 80 euró költségtérítést kaptam, amit az ügynökség nem átallott „zsebpénz”-nek nevezni.) Los Angeles-ben más modellek autóiba kéredzkedtem be, biciklit kölcsönöztem egy fotóstól, és kiderítettem, hogy a városnak tulajdonképpen van metróhálózata, aminek köszönhetően a szabadnapomon elugorhattam Pasadenába is. Mindenhova csak gyalogoltam és gyalogoltam és gyalogoltam.”
“De persze ott volt a többi modell is. Tudtam, hogy megtaláltam a nekem való csapatot. […] Mind 16, 20 vagy 23 évesek voltak, és szerettek éjszakába nyúlóan olyasmikről beszélgetni, hogy miért nehéz a II. világháború utáni eseményeket oktatni egy olyan országban, ahol 15 éve az emberek még gond nélkül feljelentették a szomszédjukat a titkosrendőrségnél egy csirke fejében. Éjszaka az utcán ücsörögve szidtuk a fura elvárásokat támasztó megrendelőket, közben pedig 7UP-os palackból ittuk a fehérbort, mert egy rendes bárba beülni egyikünknek sem volt pénze, az apartman pedig izzott a forróságtól. Azért ez jó volt.”
A teljes bejegyzést angolul itt olvashatod el.